No Alibi Fan blog

Ha érdekel titeket a No Alibi együttes, itt minden infot megtalálhattok majd. Email: noalibifan@indamail.hu

Megosztás

Utolsó kommentek

Az együttesről

A zenekar 2007-ben egy nyári táborban alakult. Az alapító tagok a banda mai hivatalos felállása is egyben: Kolos – ének/gitár; Beedy – dobok/vokál. Közel három éves szünet után úgy tűnt az ötlet amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment. De 2010. márciusában nagy meglepetésre megszületett az első dal, Csak Egy Perc… címmel. A zeneszámban két vendégzenész is közreműködött: Levente – szólógitár és VÁdi – basszusgitár. Az április elején (pontosan április 3.) leforgatott videoklipben is ebben a felállásban tűnik fel a banda, amely előreláthatóan meghozza a sikert.

Hallgasd, töltsd, élvezd!

2010.09.28. 18:45 No Alibi Fan

Update 1: a fiúk elküldték a hivatalos felvételt, így arra frissítettük.

Hallgasd online:

 

Vagy akár innen letöltheted.

 

(Mivel azt találtuk, hogy az együttes a hotdog.hu maga is elérhetővé tette a számot, ezért mi is bátorkodtunk megosztani. Reméljük ezzel nem sértünk túl sok szerzői jogi törvényt, ha az együttes kéri természetesen eltávolítjuk.)

4 komment

Címkék: letöltés no alibi csak egy perc egy pillanat online zene hallgatás

A bejegyzés trackback címe:

https://noalibi.blog.hu/api/trackback/id/tr162325647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ezgabcsii 2010.10.10. 20:05:55

srácok most hallottam rólatok először de ennek ellenére jók vagytok és tetszik a zenétek csak ez az egy számotok van:)

No Alibi Fan · http://noalibi.blog.hu 2010.10.10. 23:10:23

@csajszi...No alibi zenekar: szia, nem tudom, hogy a fiúk látják-e a kommentedet, ezért helyettük válaszolnék. Több számuk van, de hivatalosan (illetve publikusan) felvéve még csak ez az egy, de a youtube-on (hamarosan lesz összeállítás róla) meg lehet nézni további számaikat.

ezgabcsii 2010.10.11. 05:56:41

köszi szépen a választ értem ha fent lesz az összeállítás a számokból akkor mindenféle képen meghallgatom köszönöm az infót

ezgabcsii 2010.10.11. 06:08:00

lehet egy kérdésem,hogy ne csak a youtube-on legyen fent hanem mp3 formátumba is meg legyen mert akkor le tudnám tölteni az mp3 lejátszómra előre is köszönöm:)
süti beállítások módosítása